A Vác labdarúgócsapatának a legérdekesebb statisztikái

Körülnéztünk a Vác futballcsapatának a múltjában és izgalmas tényeket gyűjtöttünk össze.
Érdekes statisztikák a Vác labdarúgócsapatáról

Vácon a legidősebben Rusvay Gergely talált a kapuba, amikor is 2016 szeptemberében egy gólgazdag 3-3-as döntetlent játszott a Vác a Puskás Akadémia ellen. Rusvay góljával 3-2-ra átvette a vezetést a hazai alakulat a 74. percben, ekkor 38 éves 1 hónapos és 3 napos volt a játékos, igaz a győzelem nem jött össze, hiszen Lencse a 79. percben kiegyenlített. A váci támadó egyébként ezzel egy több mint 15 éves rekordot döntött meg. Még 2000-ben Nagy Tibor 37 évesen 6 hónaposan ás 7 naposan szerzett gólt a Haladás ellen, az akkor még NB 1-ben szereplő Vác színeiben.

Ha a másik oldalról is megvizsgáljuk a dolgot, akkor Márkus Martin található az élen, aki 17 éves és 9 hónapos múlt, amikor bevette a Szeged kapuját az NB 2-ben még 2019-ben. A fiatal védő a felnőttek között a Vác csapatában mutatkozott be, jelenleg pedig Hajdúszoboszlón futballozik. Neki egy még régebbi rekordot sikerült megdöntenie ezzel a találatával, korábban Schwarcz Zoltán vezette ezt a kategóriát, aki 1 hónappal múlt 18 éves, amikor is 1992-ben egy Intertotó-kupa meccsen talált a kapuba a Slovan Bratislava otthonában.

A Vác kapuját a legtöbbször Illés Bélának sikerült bevennie a csapat történelme során, Illés 12-szer lépett pályára ellenük, ezalatt pedig 9-szer is a kapuba talált az MTK korábbi gólvágója. Mögötte Waltner Róbert következik, aki 6 összecsapás alatt 7-szer talált a kapuba, 4-szer a Videoton színeiben, 1-szer az Újpest játékosaként, 2-szer pedig a ZTE csatáraként jött össze ez a termés neki. A kategória harmadik helyén Balajti Ádám található, ő 7 meccsen 6 góllal áll és még 4 gólpasszt is kiosztott a piros-kékek ellen.

Amíg az NB 1-ben szerepelt a klub Puhl Sándor vezette nekik a legtöbb mérkőzést, a legendás magyar játékvezető 15 meccsen fújt a váciaknak, ezekből 4 győzelem mellett 9 vereség született. Ezeken a meccseken 22 sárga lapot és 4 piros lapot kaptak a váci labdarúgók, ellenfél játékost pedig egyszer sem állított ki Puhl.

Kapcsolódó cikkek

Érdekes statisztikák a Vác labdarúgócsapatáról

A Vác labdarúgócsapatának a legérdekesebb statisztikái

Körülnéztünk a Vác futballcsapatának a múltjában és izgalmas tényeket gyűjtöttünk össze.

Válogatott játékosok a Vác csapatában

Válogatott labdarúgók Vácon

Élt már meg szebb napokat is a váci labdarúgás, korábban több válogatott futballista is megfordult a csapatnál.