Válogatott labdarúgók Vácon

Élt már meg szebb napokat is a váci labdarúgás, korábban több válogatott futballista is megfordult a csapatnál.
Válogatott játékosok a Vác csapatában

Mint tudjuk az FTC óriási sikert elérve még az 1995-1996-os idényben bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol egyáltalán nem is vallottak szégyen, hiszen az Ajax és a Real Madrid mögött a harmadik helyen végeztek a csoportban, ráadásul hazai pályán 1-1-es döntetlen értek el a Királyi Gárda ellen. Ennek a Fradinak az alapemberei között két, olyan labdarúgó is megfordult, akik korábban a Vác csapatát erősítették.

Nyilas Elek a Göd TSZ SE csapatánál kezdte meg a profi labdarúgókarrierjét, ahonnan 2 év után 1989-ben Orosházára távozott. Orosházán szintén 2 esztendőt töltött el, 1991-ben pedig a már komolyabb nevű Vác FC-Samsunghoz igazolt. Nyilas Elek az egyik legfontosabb embere volt a váci alakulatnak, akik az 1993/94-es idényben érték el a legnagyobb sikerüket, amikor is megnyerték a magyar bajnokságot. Nyilas 100 meccset húzott le Vácon, a bajnoki cím után pedig a Fradihoz igazolt, ahol már egyből a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. A 14-szeres magyar válogatott labdarúgó 2-szer is betalált a BL-ben, egyszer az Ajax, egyszer pedig a Grashoppers kapuját vette be. Nyilas Elek végül 2007-ben Gödről vonult vissza az aktív futballtól.

A másik játékos, aki Vácról került a Fradihoz, az Hajdu Attila, aki az FTC-ben nevelkedett, de az első felnőttcsapata a Vác volt, 1991-től 1993-ig védett ott, majd Szegedre került, végül pedig Csepelre. Hajdunak Csepelen jött el az igazi áttörés, fel is figyelt rá a Fradi és őt is leigazolták 1995-ben, amikor egyből bajnokságot nyert és a BL-ben is bemutatkozhatott. Hajdu nagyon fiatalon, 33 évesen visszavonult a labdarúgástól az utolsó csapata a Sopron volt. A válogatottban 10-szer kapott lehetőséget.

Érdekesség, hogy a Vácnak, volt egy gaboni válogatott labdarúgója is még a 90-es években, pedig akkoriban még nem volt jellemző, hogy tele lenne idegenlégiósokkal a magyar élvonal, főleg nem afrikai játékosokkal, ma már ezen nem lepődnénk meg. Brice Mackaya 1995-ben került Vácra, ahol 9 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. A gaboni válogatottban ennél azért többször kapott lehetőséget, ott 26 meccsen 8 gólt szerzett, akkoriban minden bizonnyal még nem volt egy Pierre Emerick Aubameyang szintű csatárjuk, így Mackayanak bőven jutott lehetőség.

Kapcsolódó cikkek

Érdekes statisztikák a Vác labdarúgócsapatáról

A Vác labdarúgócsapatának a legérdekesebb statisztikái

Körülnéztünk a Vác futballcsapatának a múltjában és izgalmas tényeket gyűjtöttünk össze.

Válogatott játékosok a Vác csapatában

Válogatott labdarúgók Vácon

Élt már meg szebb napokat is a váci labdarúgás, korábban több válogatott futballista is megfordult a csapatnál.